Hirdessük az elszakított területek magyar népének, hogy nem felejtettük el őket!
Szeretettel köszöntelek!
Valamiképp idetaláltál és épp ezeket a sorokat olvasod. Köszönöm!
2018-ban meghatározó élmény volt számomra, hogy – több évnyi segélytúrán való részvételt követően – magam is, egy kis csapat élén főszervezője lehettem a zsoboki motoros segélytúrának. Ebből a meghatározó élményből forrta ki magát aztán az a gondolat, hogy olyan kis közösséget építsek, mely fogékony a határainkon belül és kívül élő magyarok lelki rezdüléseire.
Célom, hogy összekovácsoljam a motoros és “civil” magyar testvéreimet egy közösségbe. Azt szeretném, ha mindenki kitárná a szívét és kellő odafigyeléssel, segítségnyújtással szorgoskodna azon, hogy a motorosok jó hírét terjessze széles e világon.
No és természetesen olyanokkal is megismertesse ennek a – kívülállók számára talán vad és veszélyes – szenvedélynek a lényegét, ami minket, jótékony motorosokat mozgat. Szeretettel várom mindazok jelenlétét a Facebook oldalon is – vagy egyszerűen ide az oldal alá kommentelve -, akik szeretnék elmesélni mindennapi gondolataikat az önzetlen segítségnyújtásról, megosztanák érzéseiket, történeteiket a többiekkel vagy csak egyszerűen beszélgetésre vágynak a Kárpát-medence Magyar Motorosaival és magyar testvéreinkkel.
Remélem nem zavar a tegezés, kérlek, fogadd el! Az egymás iránti tiszteletet tegeződve is meg tudjuk adni. Viszont magázva is lehet illetlen módon beszélni másokkal.
A bejegyzések a blogomról származnak, ahol néha igyekszem megosztani gondolataimat a nagyvilággal. Ha észrevételed, kérdésed, ötleted van, keress meg bátran, légy te is tagja közösségünknek.
Magyarfalvi László – alias
— Lesbat —
Ha szeretnél értesülni a fontosabb eseményekről, iratkozz fel hírlevelünkre. Mi sem szeretjük a spam-eket, ezért ígérjük, hogy csak érdekes tartalmat fogunk küldeni neked.
Szia Laci! Köszönjük a befogadást!
Régóta figyelemmel kisérjük Kálmánnal az írásaid!
Én köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmetekkel!
Szia Laci!
Sziasztok!
Túra tippeket, ötleteket szeretnék megosztani veletek, illetve egészen pontosan, megálló/pihenőhelyeket keresgetek a google maps-on, ami esetleg beilleszthető lehet egy egynapos majdani gurulásba.
Zómében a Dunántúlra összpontosítva, de sűrűre tervezek, hogy lehessen válogatni, illetve “meglepetés” esetére legyen “B” terv. (Lehet, hogy valami nem látogatható, odáérve nem tetszik, vagy egyéb probléma miatt egyszerűen csak csalódás.)
Biztos vagyok benne, hogy nem nyerhetem el mindenki tetszését, de ha valaki csak részben is kipróbálja, és közben kikapcsolódik, jól érzi magát, akkor már nem írtam hiába.
Lesznek olyan helyszínek, ahol hosszabb sétákat kell tenni, vagy beugrós -fizetős- a program, ezeket mindenki kedve szerint szűrheti. A kirándulás TIPPEK senkit semmire nem köteleznek.
Szóval, májusban élmény lehetne -akit érdekel- a Jeli arborétum meglátogatása.
Megállók odaúton: Somlói Vár, Celldömölkön: mozdony skanzen, és/vagy romtemplom, és/vagy vulkánkert.
Ha marad idő hazafele a Szajki-tavaknál ismét meg lehetne “pihenni”.
Több ötletem is lenne egynapos gurulásokra, kirándulásokra, ha érdekel valakit, később szívesen írok még….igaz ezek nem csak a tömény folyamatos motorozásról szólnak.
Üdv.: Jani
Szia Jani!
Köszönöm a felajánlást! A fórumon van egy téma, ahol túraterveket lehet megosztani, megbeszélni, ott leírhatod, ha van konkrét javaslatod, ötleted.
https://kmmm.hu/community/turak-esemenyek-talalkozok/turatervek/paged/2/#post-13
A fórumhoz való hozzászóláshoz regisztráció szükséges.
Köszönöm szépen a befogadást! Hálás vagyok Vámos Veronikának és Pistának azért, hogy felhívták a figyelmemet erre a közösségre. Bízom benne, hogy jövőre személyesen is alkalmunk lesz találkozni! Áldott, békés Karácsonyvárást kívánok a közösség minden tagjának!
Mi köszönjük, hogy figyelmet fordítasz ránk! Veronikának és Pistának pedig én is köszönöm, hogy a barátjuk lehetek! Minden évben nagyon várom a jászói hétvégét, hatalmas élmény ennyi jó magyar emberrel személyesen találkozni. Jövőre is ott leszünk. Ha bármilyen kérdésed, észrevételed van, keress minket itt a fórumon vagy ha lehetőséged van rá, a Facebookon.