Kárpát-medence Magyar Motorosai
A Kárpát-medence Magyar Motorosai Facebook oldalának fejléce

Kárpát-medence Magyar Motorosai

A közösség, mint általános fogalom

Az emberi lét egyik alapvető igénye a közösséghez való tartozás vágya. Kinél gyengébben, kinél erősebben jelentkezik ez az igény. Alapvetően a felnőtt létünket meghatározza, hogy tudatosan éljünk, részt vegyünk azokban a döntési folyamatokban, melyek befolyásolják életünket. A motoros életformához is hozzátartozik egyfajta igény erre. Az én igényem a Kárpát-medence Magyar Motorosai közösség megformálása.

Többen vagyunk, akik úgy érezzük, egyénként nem tudunk megküzdeni azokkal a feladatokkal, melyet az élet elénk állít vagy mely elé önként állítjuk magunkat. Valamilyen belső indíttatásból, ami sokszor elsőre nem is tudatos. Csak később döbbenünk rá, hogy igen, ez volt a célom, de nem tudtam megfogalmazni magamnak sem. Szükségünk van mások segítségére, szeretetére, támogatására. Keressük azok társaságát, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, azonosak céljaink. Általában azonban igazán ritka az, amikor valakinek sikerül megtalálnia a lelki társait, az együtt gondolkodó barátait.

Igényeink

A közösség az emberi létérzés alapvető igénye. Nem az egyének versengése az élet előre mozdítója, hanem a közösségek ereje az, ami előbbre viszi életünket.

A közösség három leggyakoribb megközelítése, mely ránk, motorosokra is egyértelműen meghatározható:

  1. Helyi, lokális közösség, a földrajzi adottságokból fakadó azonosság.
  2. Érdeklődés szerinti, avagy választott közösség, mely már nem lokális alapokon nyugszik.
  3. Szellemi, lelki közösségi, esetleg adott helyhez, csoporthoz, elképzeléshez való kötődés.

Röviden így lehetne meghatározni, milyen jellegű közösségeket keres egy motoros – feltéve, ha keresi. Ez sem általános, de azért szép számmal akad rá példa.

Mindezeket bevezetőnek szántam ahhoz, hogy megpróbáljam egy oldalra csokorba gyűjteni a lényegét, miért is hoztam létre a Kárpát-medence Magyar Motorosai közösséget és mik a közelebbi, s távolabbi céljaim ezzel. Sokszor, sok helyen leírtam, hogyan jutottam az elhatározásra, mely végül 2019. decemberében oda vezetett, hogy elkezdjem az alapok lefektetését.

Folytatom gondolataimat azokkal, amik nélkül nincs sem kezdés, sem folytatás.

Ami nélkül nincs Kárpát-medence Magyar Motorosai közösség.

Ugye elsőként a helyi, lokális közösséget említettem, mint összekovácsoló erőt. Ez is lehetne egy cél, ahogy azt sok esetben látjuk. Léteznek helyi motoros közösségek, akik egy-egy település, országrész, tájegység szerint verbuválódnak össze. Sok példát lehetne erre felsorolni, hisz a legtöbb csapat így épül fel. Lehetne ez is a célom, de most ezen ugorjunk át és menjünk a következő meghatározáshoz.

Érdeklődés, avagy választott közösség. Igen, ez már egyértelműen közel áll a terveimhez, hisz egy valami iránti érdeklődés is van a céljaim mögött. De még mindig nem érkeztünk el oda, ami ténylegesen mozgatja a gondolataimat.

Harmadik helyen említettem a szellemi, lelki közösséget. Igen, ez már határozottan úgy hangzik, mint amit célul tűztem ki magamnak. Most, hogy megérkeztünk végre írásom valódi céljának kifejtéséhez, valószínűleg már többen lemorzsolódtak az oldal megnyitása után nem sokkal. Ha Te még olvasod, akkor érdemes volt leírnom.

Hogy ne kelljen sokat olvasni – mert sajnos a modern ember ilyen – nem fogom hosszasan taglalni az egyes címszavakat, hogy pontosan mi áll mögöttük. Ezt meghagyom arra az alkalomra, amikor majd meg tudjuk mindezeket beszélni.

 

A Kárpát-medence Magyar Motorosai közösség céljai:

Kiket keresek?

Először is közösséget kell alkotni. Ha a következő pontok bármelyike illik rád, szívesen fogadlak.

  • Aki magyarnak vallja magát
  • Motorosokat, utasokat, bárkit, aki a motoros életformával szimpatizál.
  • Akik fontosnak érzik motorosként vagy nem motorosként, hogy közösséghez tartozzanak.
  • Szeretnének másoknak segíteni. Tettekkel, szóval, szívvel.

Rövidtávú célok

  • Itthon és külhonban megkeresni azokat a motoros vagy civil (itt most határozzuk meg így a nem motoros szerveződéseket) közösségeket, akik büszkék magyarságukra és fontosnak érzik azt vállalni mások előtt is.
  • Összehozni egy-egy találkozóra, beszélgetésre ezeket az embereket. Meséljenek egymásnak mindennapjaikról, a nehézségekről, kihívásokról és főleg azokról a módszerekről, melyek segítségével megőrizhetik identitásukat, önbecsülésüket, szeretetüket egymás iránt.
  • Rövid motoros túrákat, találkozókat szervezni itthon, akár külhoni résztvevőkkel is.
  • Megosztani egymással tapasztalatainkat, gondolatainkat, igényeinket.
  • Erősíteni a bizalmat egymás iránt.

Hosszútávú célok

  • Megtalálni azokat, akik hasonló gondolkodásuk révén a közösség élet vezetőivé válhatnak.
  • Motoros túrákat szervezni külhoni vendéglátóinkhoz.
  • Egyesületté, majd közhasznúvá alakulás.
  • Anyagi és erkölcsi segítségnyújtás a rászorulóknak.

Mit kell tenned?

Ha csatlakozni szeretnél, egyelőre nincs semmilyen kötelezettséged, egyetlen dolgot kivéve. Regisztrálnod kell az oldalra és figyelemmel kell kísérned az aktuális történéseket. Itt a honlapon, a fórumban, a Facebook oldalon, a YouTube csatornán. Csak annyit kérek, légy képben és kommunikálj. Ha nem tudunk személyesen beszélgetni, legalább itt tegyük azt meg valamilyen formában. Segíts másokkal megosztani az itt olvasottakat, ha ez neked is fontos.

Vannak kérdéseid?

Remélem igen! 🙂 Kérdezz, bármit, bármiről, ami idevágó téma.

Kérdések és válaszok

Milyen adatokat kell megadnom regisztrációkor?

Elegendő egy felhasználónév és egy jelszó. A többi adat megadása csak rajtad áll.

Mi történik az adataimmal?

Az oldal működtetőjeként rendelkezem adatkezelési engedéllyel és nyilvántartási számmal (NAIH-114017/2017). Az adataid teljes biztonságban vannak.

Ha feliratkozom a hírlevélre, milyen tartalmakat fogok kapni?

Én sem szeretem a spam-eket, ezért bízhatsz benne, hogy csak fontos dolgokról fogok írni neked.

Mi történik az adataimmal, ha mégsem szeretnék regisztrálva lenni az oldalon?

Az adatvédelmi irányelvekben foglaltak értelében bármikor kérheted adataid törlését.

Kihez forduljak, ha bármilyen kérdésem van?

Írj egy e-mail-t az info[kukac]kmmm.hu címre és amint tudok, válaszolok. Vagy írj közvetlenül a honlapról a kapcsolati űrlap segítségével.

Köszönöm, hogy elolvastad, köszönöm, ha megosztod, köszönöm, hogy itt vagy. Tégy így továbbra is!

Magyarfalvi László

–Lesbat–

Vélemény, hozzászólás?