A trianoni békediktátum előestéjén miről másról írhat az ember, mint arról a gyalázatról, ami Magyarországgal megesett 100 évvel ezelőtt? Bizonyára sokan és sokat fognak róla írni, beszélni, lesznek megemlékezések, sokan szomorúak lesznek és bizony lesznek olyanok is, akiknek ez is csak egy olyan nap lesz, mint az összes többi. Nem az utóbbiaknak szól ez az írás.
Magam is sokszor elgondolkodom, mi lenne, ha nem szakították volna szét hazánkat azon a rossz emlékezetű napon. Elgondolkodom, mert szeretem a hazámat, szeretem a magyar embereket, szeretem mindazokat, akik büszkék hazájukra. Függetlenül attól, hogy hol látták meg a napvilágot.
Sajnos már nem sokan vannak közöttünk olyanok, akik még Magyarországon születtek, de a sors keserű fintora következtében idegen országban kell élniük. Pedig nem költöztek sehova, csak egyszer arra ébredtek, ők már nem magyarok többé. Legalábbis így látták azok, akiket csak látszólag szült magyar anya erre a földre.
Magyar vagyok
Szerencsés vagyok, hogy magyarnak születtem, magyar földön és soha nem kellett megtapasztalnom idegen hatalmak gáncsoskodását a saját szülőföldemen, nem kellett idegen országban, kitaszítottként élni. Persze azért koromnál fogva nekem is volt részem megtapasztalni a szovjet hatalom árnyoldalát. Annak ellenére, hogy a sokat emlegetett gulyás kommunizmus, meg legvidámabb barakk és hasonló agybutító kifejezésekkel próbálták árnyalni a kommunizmus mocskos arcát. Természetesen ez össze sem hasonlítható mások fizikai szenvedéseivel, üldöztetésével, de azért megadta az alaphangulatot későbbi életem során. Tudom, hogy mit nem akarok.
Mit akarok
Azt is tudom mit akarok, hisz ez az oldal is azért jött létre, hogy tegyek azért, a magyar a magyarnak társa, barátja, támasza legyen. Ezért nem is szeretnék gyászolni ezen a napon. Inkább körülnézek, hogy én vagy a hozzám hasonlók miben tudnak azoknak segíteni szóval, tettel, szeretettel, akik azt igénylik.
Ne szomorkodjatok ti sem! Nem szabad felejteni, de nem is szabad túlzásba vinni a gyászt. Lépjünk túl azon, hogy azon merengjünk, mi lett volna, mi lenne ha …. Nézzünk körbe, gondolkodjunk el, vizsgáljuk meg a magunk lelkét és mozduljunk meg. Nem kell hatalmas dolgokat véghezvinni, elég ha hűek maradtok hazátokhoz és magyar testvéreitekhez. Érezzétek szeretetüket, becsüljétek meg barátságukat, mert nekik erre van a legnagyobb szükségük. Arra, hogy szeressétek őket! Nem kell őket sajnálni, ők megállják a helyüket igaz magyarként, bárhova is sodorta őket a sorsuk. Inkább magatokra figyeljetek, hogy sose felejtsétek, magyarnak születtetek és legyetek rá büszkék!
Maradjatok magyarok
Külhoni magyar barátaimhoz szólva csak arra kérlek benneteket, maradjatok meg olyan őszinte magyar embereknek, amilyennek megismertelek benneteket! Köszönöm a barátságotokat!
Ezek a dolgok jutottak most eszembe így, a Trianon 100 éve történt aljassága kapcsán.
Fenti gondolataim lezárásaként következzen néhány idézet. Az írás nem saját szerzemény, ezért változtatás nélkül osztom meg veletek az alábbiakat.
TRIANON
IGAZUK VOLT, DE MÁR AKKOR IS KÉSŐ VOLT ! ! ! !
Ismerted ezeket a nyilatkozatokat? Érdekesek!
Államférfiak a trianoni béke-parancsról:
Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt
vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:
“Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer
esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh
uralom hat éve alatt.”
A trianoni békediktátum eredménye.
Vladimir Iljics Lenin:
“Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke…ez nem béke, ezek
olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a
védtelen áldozatoknak.”
André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:
“Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást
tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság
ellenszavazata következtében.”
Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:
“Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése
vagy a népszavazás között.”
Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője,
1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt –
Hungary s Place in the Sun) címû cikkében a következőket írta:
“Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket
és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak.
Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád
és ostoba trianoni szerződést.”
Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében:
(mellesleg Nitti is aláírta a „békeszerződést”, de a lelkiismerete nem hagyta nyugodni, utólag könyvet írt erről)
“Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint
Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik
nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába.
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja
érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla,
mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való
hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a
győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná
hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra
kényszerítettek..”
Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben:
“Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes
tévedések eredménye.”
Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök:
“A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új
háborútól való félelem.”
Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:
“Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”
Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében:
“Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson
rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.”
— Lesbat —
