8 év, 90.000 km
Nem indul hosszú bejegyzésnek, de majd meglátom mi lesz belőle.
Aki motorozik, az tudja, milyen érzés az, mikor visszatekintünk egy-egy szezonra, régi emlékekre. Persze akinek más hobbija van, ő is valószínűleg ugyanígy érez, de mi motorosok megmaradunk a magunk kis világában, magunk számára teremtett élmények mellett.
Szóval ahogy nézegettem a képeket, előtörtek az emlékek. Évekig nem motoroztam olyan intenzitással, mint azóta, hogy a Sárkánnyal egymásra találtunk. 2012-ben lettünk társak és azóta is elválaszthatatlanul rójuk az utakat. Az első néhány kilométeres közös utazásunk valahol a tudat alatt történet meg. Elmondhatatlan az az eufória, ami elöntötte a lelkemet az első út során. Nem nagyon tudtam magamról, mert el voltam foglalva azzal, hogy egyáltalán az úton maradjak és ne haljak meg mindjárt az első úton Mosonmagyaróvárról, Paksra menet.
2012-ben kinyílt a világ, folytatódott a mai napig tartó szerelem. Rátaláltam olyan helyekre itthon és külföldön egyaránt, amik motor nélkül ismeretlenek maradtak volna számomra. Boldog vagyok, hogy eljutottam Erdélybe, Felvidékre, Lengyelországba, Kárpátaljára, Szerbiába, Délvidékre, Horvátországba és itthon is számtalan helyet bejártam. Találkoztam emberekkel, akiket előtte sosem láttam, s kis idő elteltével barátként örültünk egymás viszontlátásának. Azóta sem csillapodott a vágy, bejárni ismeretlen helyeket, megismerni magyar embereket, lehetőségeimhez képest segíteni, támogatni őket. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem. Remélem sokáig tart még és további értékes társakkal találkozhatom még.
