Aradi vértanúk

De kik is voltak ők? Bár már általános iskolai tanulmányaink során találkoztunk a történelemkönyvek lapjain ezzel a meghatározással, mégsem foghattuk fel igazán, miről is szólnak valójában a leírtak. Ennek ellenére meg kellett tanulni a neveket, helyszíneket, évszámokat, de nagy valószínűséggel szép számmal akadnak köztünk olyanok – talán a többség ilyen – akiknek mindez nem jelentett mást, mint egy leckét, amit be kellett magolni. Ahogy múlnak az évek, sok minden a feledés homályába tűnik. Aki nem foglalkozik napi szinten a múlt feltárásával és történéseivel, az csak akkor gondolkodik el egy-egy évfordulón, mikor valahol megemlékezést tartanak vagy olvas róla. Így vagyunk ezzel október 6-án is. Néhányan persze ekkor sem tudják, mit is ünneplünk valójában, de valószínűleg nem is nekik íródott ez a hozzászólás.

A többségünk azért vélhetőleg tisztában van vele, hogy kik is azok az “Aradi vértanúk”. De térjünk vissza az eredeti kérdéshez: Kik is voltak ők?

Az ünnepek kapcsán előkerülnek szavak. Szabadságharc, hősök, vértanúk, halál, dicsőség, önfeláldozás, kivégzés, vér …. és még sorolhatnánk tovább. A szavak látszólag két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba a magasztos, a másikba a megrendítő szavak kerülhetnének, de mégis egységet alkotnak. Miután elolvassuk az aradi tizenhármak és az első független miniszterelnök vesztőhelyre küldésének történetét, megértjük miért van ez így. Az aradi vértanúkra emlékezünk.

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentette a 13 honvédtiszt és Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítélet. Bár a magyar honvédseregek csak augusztus 13-án, Világosnál – szimbolikus módon az oroszok előtt – tették le a fegyvert, a Habsburg katonai közigazgatás megtorló akciói már július elején megkezdődtek. A korábban lemondott Welden után a „bresciai hiéna” néven ismert Haynau táborszernagy lett a császári hadsereg új főparancsnoka. Ferenc József utasítására a már megszállt területeken hajtóvadászatba kezdett a szabadságharc támogatói ellen. Mivel a háború még folyt, ezért ebben az időszakban jórészt a polgári lakosság ellen folytak az akciók. Papok, jegyzők, tanítók voltak ennek a tisztogatásnak az áldozatai.  A fegyverletételt követően aztán tárgyalásokat kezdtek I. Miklós cárral, a fogságba esett foglyok átadásáról. Bár a cár könyörületességre intette Ferenc Józsefet, a császár példát akart statuálni a a szabadságharc vezetőivel szemben. Haynau statáriális eljárás keretében kívánta kivégeztetni az elfogott vezetőket, de ezt még Ferenc József is elutasította.

Számos városban katonai törvényszékek alakultak, többek közt Kecskeméten, Nagyváradon, Aradon. A 13 honvédtiszt elleni eljárást Aradon, Karl Ernst törzsbíró vezetésével folytatták le. A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyfelől mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai pályafutását, másfelől pedig valamennyiükről elmondható volt, hogy az 1848. október 3-i uralkodói manifesztum kiadása után önálló seregtesteket vezettek. Bár ehhez rendes esetben tábornoki rang szükségeltetett, Lázár Vilmos személyében mégis akadt egy kivétel, akit Bem az utolsó napokban nevezett ki ezredesnek, és a világosi fegyverletételkor állt először egy seregtest élére. A haditörvényszék elé állított tisztek elleni vád elsősorban fegyveres lázadás volt, amit a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása – 1849. április 14-e – után szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek.

Az eljárás koncepciós per volt, mivel a halálos ítéleteket már korábban meghozták ellenük. A vádak sem állták meg helyüket, mivel az egyik vádpont szerint felségárulás volt a bűnük, de Ferenc József nem volt jogilag legitim király. A másik fő bűnvád pedig a fegyveres lázadás, ami szintén nem állta meg a helyét, mert 1848 októberében Ferdinánd törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést. Mindezek a tények azonban nem zavarták a Karl Ernst főtörzsbíró vezette 14 tagú törvényszéket és augusztus 25-én Kiss Ernő kihallgatásával elkezdődött a honvédtisztek elleni eljárás.

A vizsgálat során a vádlottak nem részesültek méltányos eljárásban. A “védelmüket” a vád képviselete látta el, vallomásaikat csak részben rögzítették és kivégzésük tényét is csak két nappal előbb tudatták velük. Haynau kívánsága szerint mindannyiukat kötél általi halálra ítélték szeptember 25-én. Négy fő ügyében Ernst enyhítésért fellebbezett Haynauhoz, aki Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő esetében az ítéletet golyó általi halálra változtatta. Az enyhítést az első két esetben az indokolta, hogy Dessewffy és Lázár az osztrákoknak adták meg magukat, Schweidel és Kiss pedig viszonylag jelentéktelen szerepvállalása miatt részesült főparancsnoki „kegyben”.

A honvédtisztekkel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult. Az Olmützben ülésező osztrák bíróság a lázadás mellett azt is rá akarta bizonyítani, hogy részt vett az 1848. október 6-i bécsi forradalom megszervezésében, ezért felségárulással vádolták. Az ügyészek eleinte azt gondolták, hogy – bár előre borítékolt volt a halálos ítélet -, az uralkodó később majd kegyelmet ad a grófnak. Ez nem valósult meg, ugyanis a szintén aggályos jogi eljárást megelőzően Ferenc József szabad kezet adott Haynaunak a gróf ítéletének végrehajtása kapcsán. A szabad kéz annyit jelentett, hogy mindössze utólagos jóváhagyást kellett kérnie Bécstől, ami megpecsételte Batthyány sorsát. Haynau neki is a leg megalázóbb kivégzési módot választotta, az akasztást. A gróf a felesége által korábban bejuttatott tőrrel azonban megsebesítette magát, ami lehetetlenné tette a kivégzés ilyen fajta végrehajtását.

A 13 tiszt és a gróf kivégzésének napját Haynau szándékosan október 6-ára időzítette, ez volt ugyanis a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulója. Egyértelművé téve ezzel azt a tényt, hogy az eljárás célja nem az igazságszolgáltatás, hanem a bosszú volt.

Haynau rendelkezése nyomán hajnali fél hatkor, a négy golyó általi halálra ítélt tisztet végezték ki először. Sorrendben Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt. Utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát; miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.

A kivégzést követően a holttesteket kint hagyták elrettentésül, de ezzel épp az ellenkezőjét érték el, a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon Pesten az esti órákban, az Újépület zárt udvarán állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.

Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolásával elérte csúcspontját a Haynau vezette megtorlás, ami erős indulatokat váltott ki Magyarországon és Európát is tiltakozásra késztette. Haynau és Ferenc József a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni, ennek nyomán pedig a tizennégy kivégzett férfit joggal tartjuk nemzeti ügyünk mártírjainak.

— Lesbat —